Képes Anita

Nagyjából másfél évvel ezelőtt egy ismerősömön keresztül hallottam a Théta Healingről. Először gondoltam, na megint egy újabb „csodálatos spirituális” módszer. Aztán valahogy csak nem hagyott nyugodni a gondolat és elkezdtem utána olvasgatni. Aztán hagytam a témát pihenni. Majd egy év múlva egy hétfő este mondtam a páromnak. Tanulni akarok. Valami olyat, amiről papírom is van. Mire ő – minek az? Mondtam, hogy kell az egómnak. – Aha. Jó. Akkor csináld. Majd ennyiben hagytuk. Másnap egy barátnőmnél ültem és csak úgy, megemlítettem neki, hogy Théta Healinget akarok tanulni. Ő elnevette magát és közölte, hogy a hétvégén indítja a barátnője az alaptanfolyamot. Na gondoltam magamban, hogy jó, majd felhívom, aztán kikérdezgetem és majd meglátom….
Na ekkor felhívtam az Ecsegi Krisztát. Mire Ő nagy lelkesen mondta, hogy hallotta, hogy jövök a tanfolyamra. Hajjaj, gondoltam. Én még ezt nem gondoltam ilyen komolyan, de azért csak kérdezgettem, majd a beszélgetés végén mondtam, hogy még meggondolom, mert bizony nekem már programom volt a 7végére. Erre Ő azt mondta, hogy döntsem el, aztán majd tudassam vele. Hát igen. A dolog egyetlen szépséghibája csak az volt, hogy az egész beszélgetés alatt folyamatosan rázott a hideg és hatalmas örömhullámok futkároztak rajtam, amit nem tudtam figyelmen kívül hagyni. Aztán kb. fél másodperc alatt eldöntöttem. Nekem ott a helyem a 7végén. Visszahívtam a Krisztát és közöltem, hogy jövök. (mondjuk készüljön, vagy ilyesmi:-))). Na azt tudom mondani, hogy ezer helyen megfordultam már mindenféle tanulmányokat elsajátítva, de ez a hely maga volt a varázsbirodalom. Ott kezdődik, hogy Krisztát az első perctől imádtam. Mintha mindig is ismertem volna. Kedves, közvetlen, jó humorú és lazán adta át mindazt a hatalmas tudáscsokrot, amit az alaptanfolyamosoknak szánt. (bár azt gondolom ennél sokkal többet adott, de ezt csak csendben jegyzem meg:-)). A Théta Healing egy fantasztikus módszer. Azonnal magaménak éreztem. Pillanatok alatt sikerült kapcsolódnom és hatalmas élményeket éltem meg. Tetszett, hogy bármit csinálhatsz. Pl. ihatsz kávét, nem jutsz pokolra. Hovatovább a hústól se. (itt jegyzem meg, 10 éve táplálkozással foglalkozom, és vallom, hogy az ember húsevő! Kellenek a húsmentes időszakok, de attól még húsevő) Az alaptanfolyam után veszett gyakorlásba kezdtem. Működik! Azt kell mondjam működik és nemcsak idegeneken, de a családban is, saját magamon is. Azóta teljesen más szemmel nézem a világot és annyira hálás vagyok azért, hogy ilyen fantasztikus embertől kaptam meg a tudásanyagot, mint a Kriszta. Alig várom a második tanfolyamot, mert érzem, hogy a sejtjeim követelik:-). Azt gondolom, ha jókedvűen akarsz tanulni és végre kezedbe vennéd az életed irányítását – esetleg segítenél másokon-, akkor ez a módszer egy kiváló, hatékony és gyors eredményeket hozó módozat! Láss hozzá!
Sok sikert kívánok!
Képes Anita

Hamarosan induló tanfolyamaink

Alap ThetaHealing® tanfolyam

Részletek >>>