Bemutatkozás

Köszönöm, hogy ellátogattál erre az oldalra! Amióta eszemet tudom kerestem a helyemet a földön, vágytam valamire, amiről talán azt sem tudtam, hogy mi, de éreztem, hogy az valami különleges, a szokásostól eltérő. Utam során számtalan technikával ismerkedtem meg, hosszú időt töltöttem el önmagam megismerésével. Célom mindig az volt, hogy megértsem a világ, az emberi test és lélek működését.  Miért történnek a dolgok? Talán mielőtt megszületünk konkrét menetrenddel érkezünk a földre? Azaz létezik Akasha krónika?

Létezik egy előre meghatározott tanterv vagy véletlenszerűen sodródnak elénk a feladatok, tanulnivalók?  Miért olyan nehéz elfogadni a másik embert? Miért olyan nehéz elfogadni és megérteni Önmagunkat? Miért érezzük valakivel, hogy annyira összhangban vagyunk? Miért okoznak nekünk szeretteink fájdalmat?  Ezek a kérdések inspirálnak még ma is engem. Hiszem, hogy minden változtatható és VAN választásunk, dönthetünk másképp.

A boldog és kiegyensúlyozott élet nem csak egy álom, azaz kezünkbe vehetjük életünk irányítását! Tapasztalom, hogy gondolataink megváltoztatásával rendezni tudjuk az emberi kapcsolatainkat, rég eltemetett sérelmeinket, feloldhatjuk és megtapasztalhatjuk a belső békét.

Amennyiben kész vagy megváltoztatni a gondolataidat, visszatérni Önmagadhoz, meghallani a Szív hangját, szeretettel támogatlak és kísérlek az utadon.  Személyre szabottan tudjuk megválasztani azokat a módszereket, mellyel a leghatékonyabban idézhetjük elő a változást. Teremtsd újra a valóságodat.  A tudatos teremtés egy tanulható, fejleszthető képesség!

Várlak szeretettel,
Kriszta

Képesítéseim / tanulmányaim

2007-ben megismertem és a terápiák során is lelkes használójává váltam az AFT/Erőtér (Attractor Field technique I-II-III.) terápiának.

2008-ban az Egészségügyi Továbbképző Intézetben (ETI) egészségügyi és természetgyógyászati modulokból vizsgáztam, majd kineziológiából szakvizsgáztam. Ma már a kineziológiát, mint módszert önállóan nem alkalmazom, csak egyes elemeit használom a terápiák során. Kineziológiai tanulmányaim során megismertem a One Brain, a Touch for Health és az Education Kinesiology (Brain Gym) módszertanát is.

Az ezt követő években megtanultam és használójává váltam a Cranio Sacrális terápiának, a Spirituális Választechnikának és a Spirituális Újjáépítésnek is.

St. Gallen 2016 Divine Timing

2012-től  ThetaHealing© konzulens és oktató vagyok.

ThetaHealing® Alap oktató – Basic
ThetaHealing® Haladó oktató – Advanced
ThetaHealing® Teremtés és Bőség oktató – Manifesting and Abundance
ThetaHealing® Ritmus oktató – Rhythm
ThetaHealing® Áss mélyebbre oktató – Dig Deeper

Egyéb tanulmányaim

  • Life Coach
  • Access Bars konzulens

Hamarosan induló tanfolyamaink

Alap ThetaHealing® tanfolyam

Részletek >>>